Ha az ember Izsákon jár, a borok kóstolgatása mellett jó program lehet a Pálinkamúzeum megtekintése. A volt Ecker Likőrgyár régi székhelyén, a Zlinszki utcában található az ország talán egyetlen ilyen múzeuma.

Több mint 1000 kiállítási tárgy meséli el a pálinkafőzés ősi történetét. Az ezen a helyen 1922-ben alapított pálinkafőzde berendezéseit csaknem eredeti állapotukban tekinthetik meg az érdeklődők. A főzéshez használt eszközökön túl régi okmányokat, számlákat, korabeli logisztikai és értékesítési eszközöket, régi pálinkafőzőket és a gyümölcstermesztéshez kapcsolódó szerszámokat is szemügyre vehet a látogató, csakúgy, mint hajdani címkéket, üvegeket.

A XX. század elejére igazi pálinkanagyhatalom lettünk, nemzetközi híre lett a legnemesebb magyar pálinkáknak, termelésünk pedig elérte a 2 millió hektolitert. Ekkor váltak híressé ma már eredetvédett pálinkáink, a szatmári, a békési szilva, illetve a kecskeméti, a békési barack. 1938-ban állami monopóliummá vált a szeszfőzés. A világháború után a szocialista évtizedek a pálinka hanyatlásának évtizedei voltak, a rossz minőségű alapanyag, a szakemberhiány, a technikai felszereltség hiánya egyre rosszabb minőségű pálinkákat eredményezett, illetve a kommersz szeszesitalkészítés felvirágzását hozta magával.

 A szeszfőzésnek régi hagyománya van Magyarországon. Sokan azt állítják, hogy a honfoglaló magyarok keletről hozták magukkal ezt a tudást, de valószínűbb, hogy ők még a lepárlás folyamatát nem ismerték, csak az erjesztését. A lepárlás őshazájának a mai Skóciát tartják, innen juthatott el Európába, hozzánk feltehetőleg Csehországból a szeszfőzés tudománya. „Aqua vitae reginae Hungarie” „a magyar királyné életvize” – így hívták azt a rozmaringgal ízesített borpárlatot, amit Károly Róbert magyar király felesége Erzsébet királyné fogyasztott köszvényére, későbbi leírások szerint 1332-ben.